Senki sem lesz fiatalabb. A világ felnőtt populációjának 65 évnél idősebb tagjainak száma az elmúlt évszázadban folyamatosan nőtt. Napjainkban még a korábbinál is többen tartoznak ebbe a korcsoportba. A politikusoknak bizony kihívást jelent ápolásuk, mind gazdasági, mind pedig etikai szempontból. Az idősek otthonában élők vagy a segítséget igénybe vevők megfelelő életszínvonalának biztosítása elsődleges fontosságúvá vált. Mi, a Power Plate cégnél szintén fontosnak tartjuk, hogy az idősebbek életét jobbá tegyük.
Kapcsoljuk újra össze!
Ha a teljes test rezgést a mindennapok részévé tesszük, a Power Plate segít, hogy az idősek többet és kényelmesebben tudjanak mozogni.
“Korábban ugrándoztam, szökkentem, futottam, ugrottam… most pedig csak ülök, állok és csoszogok.”
Ezekkel a szavakkal mutatkozott be Rose, az a 80-as éveiben járó hölgy, akivel nemrég találkoztam. Rose Észak-Angliában, idősek otthonában él. Ez az otthon pedig Power Plate gépet használ. Rose mozgási képessége, csakúgy, mint az otthon többi lakója esetében, természetes módon épült le. „Mit tud ez a rezgő doboz tenni értem?” – kérdezte Rose, amikor meglátta a fellogózott pólómat. Válaszom, mint mindig, a következő volt: „Az attól függ, hogyan használja.”
A Rose-hoz hasonló több ezer felhasználó esetében is a Power Plate célja az, hogy újra összekapcsolja a test különböző részeit. A gyenge motoros irányítás, a lelassult idegrendszer és az akadozó keringési rendszer miatt nyilván nehéz az ugrándozás vagy szökdécselés. A futás és az ugrás pedig semmiképpen nem engedélyezett!
Kezdjünk az egyszerűvel!
Néha a legjobb a legalapvetőbb dolgokkal indítani. Egy idős vagy idősödő felhasználó esetében jó ötlet, ha egy széket állítunk a Power Plate gép mellé. Ezt tanácsoljuk az olyan kedves hölgyek, mint például Rose esetében is. Kényelmesen elhelyezkedve a karosszékben, mindkét lábat a platóra helyezve olyan testhelyzettel kezdhetünk, amelyben biztosan nem esik el a felhasználó. Nem veszíti el egyensúlyát, nem esik el, nem fáradnak el izmai. A talpakon keresztül történő stimulálás már elegendő arra, hogy fokozza a vérkeringést, táplálja a szöveteket, felébressze az idegeket és receptorokat. A következő lépésben már egy-egy mozdulatot is kérünk. Mozgassuk meg a lábujjakat. Doboljunk a lábujjakkal. Jobbról-balra forgassuk a lábfejeket. Mozgassuk körkörösen a térdeket és bokákat. Állítsuk a lábfejet a sarkakra és a lábujjakkal nyújtózzunk felfelé.
Ezek az egyszerű stratégiák már javítják a lábfejek és az agy közötti összeköttetést. Rose-nak még csak ki sem kell kelnie a székből. Nem kell mellé nővér, akire végig támaszkodhat. A lenti képek Rose edzésének egyszerű elemeit mutatják be.
Fontos, hogy a Power Plate edzés a heti rutin részévé váljon. Rövid ideig tartó vibráció jelenti a kulcsot a szokás kialakításához. Elegendő, ha mozdulatonként 30 másodpercet szánunk rá, heti 3 alkalommal, csupán 2-5 gyakorlattal. Egy 80-as éveiben járó személy esetében ez napi 3-5 percnyi elfoglaltságot jelent. Milyen kis ár az óriási neurológiai hatáshoz viszonyítva!
Ha szeretnél további információkat olvasni arról, hogyan lehet a teljes test vibrációs edzést idősebbek, speciális korcsoport vagy szakmai, specialista segítséget igénylő személyek esetén alkalmazni, fordulj közvetlenül a Power Plate céghez.
Kovács Krisztina, Power Plate Magyarország
info@power-plate.hu
06 20 36 01 786